Tokaj

Tokaj történelme

Tokaj Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a történelmi Zemplén vármegye déli szegletében, a Tisza és a Bodrog összefolyásánál található. megnézem a térképen
Tokajt már 1067-ben szőlőtermesztő vidékként említik. Magát a települést 1353-ban említik Tokaj néven, mely az ország életében mindig is fontos szerepet játszott, így már az Árpád-kortól rendelkezett várral. Földvára a tatárjárás során elpusztult. A XIV. századra azonban már kővár állt a településen. A várat végül II. Rákóczi Ferenc parancsára, ismeretlen okból lerombolták.
A település stratégiailag nagyon fontos helyen fekszik: mindig is itt volt az ország egyik legforgalmasabb folyami átkelője, biztosítva a Kelet-Felvidék és a Kelet-Alföld közötti kereskedelem összeköttetését.
A stratégiai szempont mellett ugyancsak fontos, hogy kiváló természeti adottságokkal rendelkezik, hiszen itt találkozik a Zemplén, a Nyírség, a Bodrogköz és a Taktaköz.
 

Borkultúra

A terület 1737 óta élvez védettséget, amikor is egy királyi rendelet - a világon elsőként - zárt borvidékké nyilvánította.
Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezreden át tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji történelmi borvidéket 2002-ben felvette a Világörökségi Listára, s így hivatalosan is világ leghíresebb és legvédettebb tájegységei közé tartozhat.
 

Látnivalók

tokaj-turizmus.hu
utazzitthon.hu
tokaj.utisugo.hu
 

Szálláslehetőségek

szallas.hu
szallasinfo.hu
booking.com
szallas-tokaj.utazok.hu
 

CSI Tokaj infotérkép
 

Szerelmi pincesor